Amikor megszületünk, hozunk magunkkal valamit. Nevezhetjük adottságnak, képességnek vagy tehetségnek. A hívő ember úgy fogalmazhat: mindezt a Jóistentől kapjuk.
Kezdetben azonban nem tudjuk, mi van bennünk. Nem ismerjük még az erősségeinket és a gyengeségeinket. Az élet során fokozatosan fedezzük fel önmagunkat. Ebben segít a család, az iskola, a barátok, a mesterek, a munkánk, a közösségeink – és nem utolsósorban a saját tapasztalataink.
Megérkezünk a Földre, és elindulunk.
A nagy kérdés nem csupán az, hogy meddig jutunk el, hanem az is: milyen utat járunk be?
Az élet útja talán nem egyenes vonal. Inkább spirál.
Újra és újra találkozunk hasonló kérdésekkel: szeretet, kudarc, siker, munka, felelősség, közösség, veszteség, alkotás. De minden találkozáskor már más emberek vagyunk. Több tapasztalattal, több tudással, esetleg nagyobb alázattal térünk vissza ugyanahhoz a kérdéshez.
Ezért a spirál minden fordulata lehet egy magasabb szint:
ADOTTSÁG → FELFEDEZÉS → TANULÁS → TAPASZTALAT → ÖNISMERET → ALKOTÁS → SZOLGÁLAT → TOVÁBBADÁS
Az életspirál középpontjában az ember áll, de nem önmagában.
Kapcsolatban vagyunk másokkal, a közösséggel, a természettel, a világgal – és a hit szerint Istennel is.
A tehetség tehát nem egyszerűen ajándék. Feladat is.
A kérdés végül nem az, hogy mit kaptunk, hanem hogy:
MIT KEZDTÜNK AZZAL, AMIT KAPTUNK?
Talán ez az életspirál igazi értelme: miközben bejárjuk a saját utunkat, egyre inkább azzá válunk, akivé lehetőségünk volt válni.
Ebből nagyon erős következő lépés lehet egy életspirál-ábra is: középen „ISTENTŐL KAPOTT TEHETSÉG”, körülötte pedig a fejlődés egymásra épülő spirálja.